Felavattuk a Traktort


Friss híreink, programajánlataink

Felavattuk a Traktort

Matievics Borászat

Felavattuk az első Matievics-traktort! Hogyan is másként, mint a szintén első ökológiai növényvédelmi bevetésekkell – két permetezésen vagyunk túl. Március óta számos alkalommal adtam magamnak olyan feladatokat, amelyekhez muszáj volt traktoroznom: például jelentős mennyiségű lótrágyát kellett átpakolnom az egyik helyről a másikra és hasonló “nyalánkságok”, de csak mostanra jutottam el odáig, hogy végre a szőlőbe is behajthattam a járművel. Hát, nem volt egyszerű az első igazi randevúnk. Az első alkalommal a kén- és a narancsolaj bekeverése és a permetező beállítása kb. 3 órás művelet volt (gondolom, ez normálisan 20 perc…). Ilyen előkészületek után, már a naplementébe belecsúszva álltam neki életem első növényvédelmének. A munka meglehetősen jól haladt, másfél óra alatt végeztem is a bő másfél hektárnyi területtel. Bőven sötétedés után lettem kész, de ezt most nem bántam. A második alkalomra az előkészület szintideje 1 órára csökkent, egy hajnali és egy esti 1 órás munkával pedig mindkét terasszal végeztem is. Úgy gondolom, a növényvédelemben talán most nagyon nagy baj (egyelőre) nem lehet, az aszályos április legalább is jól jött, egyelőre úgy tűnik a lisztharmat és a peronoszpóra is könnyebben kezelhető lesz, mint a tavalyi évben. A hajtások ugyan még kicsik, 25 – 30 centisek. Azzal, hogy a tavaszunk nemcsak száraz, hanem hideg is volt (biztosan emlékeztek, a március végi 30 centis hó után április elején -5 fokot is mutatott a hőmérő), kicsi lemaradásba kerültünk, de biztosan behozzuk majd. Végtére is van egy új traktorunk! Előbb-utóbb pedig a permetező beállításában is profi leszek.